A Vénusz:
A népnyelvben Esthajnalcsillagnak nevezett
Vénusz a Naptól számított második
bolygó. Tömege, összetétele és
mérete a Földéhez hasonló, emiatt sokszor
nevezik bolygónk ikertestvérének.
Pályája nem sokban tér el a körtõl,
perihéliuma 107,5, aphéliuma 109 millió km,
ebbõl adódóan átlagos naptávolsága
108,2 millió kilométer (0,72 CsE), ezzel a
Földhöz legközelebbi bolygó. Egy
vénuszi év 224,65 földi napig tart. A bolygó
saját tengelye körül 243 nap alatt tesz meg egy
fordulatot, ráadásul retrográd irányban, a
többi bolygóhoz képest ellentétes
forgással. A rendkívül lassú,
ellentétes forgás valószínûleg egy kozmikus
ütközés eredménye, amely „feje
tetejére állította” a bolygót. A
tengelyferdeség 177,1°-ra adódik (azaz fejjel
lefelé áll a bolygó, így
látszólag ellentétes a forgása). A
Merkúrénál jóval ritkábban, de
a Vénusznál is megfigyelhetõ a Nap elõtti
átvonulás jelensége. 120 évenként
egy páros átvonulás figyelhetõ meg, ahol a
két átvonulás között 8 év telik
el.
Lapultsága elhanyagolható, az egyenlítõi és
a poláris átmérõ között 10
kilométer alatti a különbség. Belsõ
szerkezetérõl még nem állnak rendelkezésre
közvetlen megfigyelések, ám a Földéhez
hasonló méret és sûrûség arra enged
következtetni, hogy a bolygó belsõ szerkezete
hasonló a Földhöz. Mindezek ellenére a
felszínen nincs nyoma lemeztektonikának. Másik fõ
különbség a mágneses tér hiánya.
A bolygó felszínének hozzávetõleg 80
százalékát síkságok foglalják
el, két nagyobb, a síkságból kiemelkedõ
„kontinens” található rajta, az Ishtar Terra
és az Aphrodite Terra. A felszín nagy része
vulkanikus tevékenység nyomait viseli magán,
kráter viszonylag kevés van rajta, amely elsõsorban a
sûrû légkörnek köszönhetõ, amelyben a meteorok
többsége elég, és nem éri el a
felszínt.
A Vénusz legnagyobb különlegessége a
légköre. A bolygón extrém módon sûrû
légkör alakult ki, tömege a földi
atmoszféra tömegének 93-szorosát teszi ki, a
felszínen olyan hatalmas nyomás uralkodik, mint a
Földi óceánok 1 kilométeres
mélységében. A légkör 96,5%-ban
szén-dioxidból áll, a maradék 3,5% pedig
nitrogén, illetve nyomokban kén-dioxid, argon,
vízpára, szén-monoxid, argon és
egyéb gázok alkotják. A bolygót
kénsavtartalmú, vastag, gyorsan mozgó felhõzet
borítja, amely lehetetlenné teszi a felszín
közvetlen vizuális megfigyelését. Mivel ez a
felhõzet jelentõs mennyiségben veri vissza a napfényt, a
Vénusz rendszerint az éjszakai égbolton a
legfényesebbnek látszó bolygó. Az
atmoszféra ilyenné alakulása a
fékezhetetlen üvegházhatás
következménye. Modellszámítások
szerint egykor a Vénuszon is számottevõ mennyiségû
folyékony víz volt, amelyet a vulkáni
aktivitás nagy mennyiségben párologtatott a
légkörbe, ami ott üvegház gázként
funkcionálva tovább emelte a globális
hõmérsékletet. A légkör így
csapdába ejti a Nap hõjét, ezért a felszín
hõmérséklete elérheti a 470 °C-ot is,
melegebbet, mint a négyszer több napsugárzást
kapó Merkúr felszínén mérhetõ. A
bolygón uralkodó hõmérséklet
egységes, akár az egyenlítõnél, akár
a sarkokon mérjük.
<--VISSZA A
BOLYGÓKHOZ!