index3.html

.............................
Készítették:

Szentpéteri Melinda

Sipos Áron

Bodnár Áron

................................................................................................................................

A csillagkép fogalma:
Az összetartozónak vélt csillagok által alkotott csillagképet háromféleképpen értelmezhetjük:

    * A csillagkép figurális, művészi ábrázolása csillaggömbön, -térképen és -atlaszban.
    * A konstellációt alkotó fényes csillagok egyenes vonalakkal összekötve.
    * Az éggömbnek az 1930-ban leírt órakör- és parallelkör ívdarabok által határolt területe.

Csillagképek:

Az éjszakai égbolt csillagai közti könnyebb eligazodás érdekében az emberek már ezer évekkel ezelőtt az egymáshoz közel látszó, fényesebb csillagok csoportjait - nem kis képzelőerővel - emberi vagy isteni lények, állatok vagy tárgyak képével ruházták fel: ma is ez a „csillagkép” - latin eredetű szóval konstelláció - egyik jelentése.

Minden népnek megvoltak a saját csillagképei, így a magyaroknak is, de a nagyobb kultúrnépeké is jól ismerhető. Az sem meglepő, hogy egymástól teljesen függetlenül is számos, nagyjából ugyanazon csillagcsoportból alkottak csillagképeket, más-más néven. Az európai kultúrkörben a görög mitológián alapuló csillagképrendszer honosodott meg, és a csillagászatban ez vált nemzetközivé.

A csillagkép csillagai közel azonos látóirányba esnek, de tőlünk és egymástól a legkülönbözőbb távolságban lehetnek. Ez látható a jobb oldali ábrán, a Delfin csillagképpel illusztrálva. A két egymáshoz legközelebbi csillag (β és γ) a valóságban olyan távol van egymástól, mint a Napunk és az alfa Centauri, a hozzánk legközelebbi csillag.

Egyes csillagképeken belül előfordulnak önálló névvel rendelkező csoportosulások: ezeket csillagalakzatoknak, idegen szóval aszterizmusoknak nevezzük.

A csillagképek fejlődése:

Bár az időben távolabbra is vissza lehetne menni, elsőként említhető, hogy Aratosz görög költő Kr. e. a 3. században Phainomena című költeményében részletesen ismertette kora 40-nél több csillagképét. A csillaggömbök (glóbuszok) is a konstellációkat ábrázolták, a fényesebb csillagokkal együtt. A kora újkori „figurális” csillagtérképeknek, atlaszoknak művészi értéke összevethető tudományos jelentőségükkel, bár a csillagokat is helyüknek és fényességüknek megfelelően igyekeztek ábrázolni. A 17. század legelterjedtebb ilyen műve a Johannes Bayer által készített Uranometria, amely több kiadást ért meg.

A távcső csillagászati elterjedése jelentős hatást gyakorolt a csillagképekre is. A halványabb csillagok területi besorolásához új csillagképeket kreáltak a már meglevőek közötti üres területeken. E vonatkozásban Hevelius danzigi lengyel csillagászt említhetjük: ő alkotta a ma is használatos Hiúz, Zsiráf, Gyík, Szextáns csillagképeket, valamint az alább említendő Pajzs és a „Róka a lúddal” (Vulpecula cum Ansere) konstellációkat, mely utóbbi elnevezése mára Kis Róka csillagkép lett. A déli égbolt csillagképeinek kialakításában nagy érdeme volt Louis de la Caille francia pap csillagásznak, aki elsősorban technikai eszközökről nevezett el égterületeket. Közülük ma is él a Háló (értsd: távcsövek látómezejében lévő beosztás, szálkereszt), Ingaóra, Kemence (vegyészeti), Körző, Légszivattyú, Oktáns, Tájoló és Távcső. Nem honosodott meg ugyanakkor Herschel Kis- és Nagy távcsöve és a Kvadráns, melyekről az általa készített csillagtérkép tanúskodik. Egy másik nevezetes módosítás, amikor a nagy területű Argonauták hajóját (Argo Navis) három önálló konstellációra - Hajógerinc, Vitorla és Hajófara - osztották.

Érdekes kísérlet volt a 17. században a keresztény égbolt megalkotása, amely Julius Schiller nevéhez fűződik. Az állatöv 12 csillagképének a 12 apostollal való megfeleltetése szinte magától értetődik; az Orionból Szent József, a Kentaurból Ábrahám, a Nagy Kutyából Dávid király lett volna. Különböző uralkodók dicsőítését, mecénásnak megnyerését célozta például a György hárfája (III. György, angol király) kialakítás, vagy az Orion övcsillagainak Napóleon csillaga névre átkeresztelése; az eredetileg Sobieski Pajzsából mára a Pajzs név maradt meg.

A csillagképekről nehéz lenne a csillagtérkép említése nélkül beszélni, hiszen térképen kerülnek bemutatásra. Az ókori mondavilágot művészien megjelenítő csillagképgrafikát tartalmazó atlaszok utolsó két legjelentősebbje Flamsteed Atlas Coelestise (1729) és Bode Uranographiája (1802). Az idő múlásával az atlaszokban a hangsúly egyre inkább a csillagok pontos ábrázolására helyeződött át, a csillagképek jelölése a figurális körvonalak és görbe vonalú határok feltüntetésére redukálódott.

A ma érvényes csillagképek:

A 19. század nagy égboltfelmérései nyomán szükségessé vált az egyes csillagképek területének pontos meghatározása, egységesítése, amiről a Nemzetközi Csillagászati Unió 1928-ban hozott határozatot. E. Delporte, belga csillagász javaslatát fogadták el. Az éggömb teljes felülete 88 részre lett felosztva úgy, hogy a konstellációk határvonalait az 1875. epochájú egyenlítői (ekvatoriális) koordináta rendszer pólusokon át húzott gömbi főköreinek- illetve deklinációs köreinek ívdarabjai alkotják. Az egyes csillagképek esetében amennyire lehetett, megtartották a korábbi, általánosan használt neveket és égterületeket. Az előbbire jellemző, hogy a majd' két évezreddel korábbi Ptolemaiosz-féle 48 csillagképből 47 megmaradt, az utóbbi következménye pedig, hogy az északi pólus vidékét körbeölelő Sárkány csillagképet nem kevesebb, mint ötven oldal határolja. Itt szükséges megjegyezni, hogy a konstellációk határai az égbolthoz, és nem koordinátarendszerhez rögzítettek, így a precesszió következtében ma már jelentősen eltérnek az óra- és deklinációs köröktől. Egy további érdekesség, hogy a Kígyó csillagképet a Kígyótartó két részre osztja, amelyet a „Kígyó feje” illetve a „Kígyó farka” névvel különböztetünk meg.

Az is nemzetközi megegyezés, hogy a tudományos publikációkban a csillagképek latin nevét kell használni, valamint bizonyos esetekben az egységes három vagy négy betűs rövidítéseket, bár az utóbbi használata fokozatosan megszűnt, napjainkban már csak elvétve találkozunk vele.

Csillagképnevek:

A ma használatos csillagképek neve az európai tudomány hagyományainak megfelelően görög és latin nyelvű, eredetű, de magyar nevük is van. A szakirodalomban - de az amatőrcsillagászatban is - ez utóbbi ritkán használatos, és a nyelvészet szempontjából is határterület, ezért kőbevésett szabály nem vonatkozik rájuk.

A Magyar Csillagászati Egyesület tagjai sorában megtaláljuk az ország meghatározó csillagászati szakembereit, beleértve ennek peremterületeit is, így az asztronómia nyelvi kérdéseiben is illetékes szervezet. Kiadványainak megjelentetése is megköveteli, hogy a nyelvi szakkérdésekben is irányt mutasson. Ennek megfelelően a csillagképek magyar elnevezéseinél igyekszünk az MCSE ajánlatát követni.

A régi magyar csillagképnevekről és csillagászati mondavilágból ízelítőt kaphatunk a Csillagmonda szócikkben.

VISSZA A LAP TETJÉRE!
................................................................................................................................

Társoldalak:

www.spritefm.atw.hu

www.viharkoveto.atw.hu

www.tanarajanlo.hu